Fogyókúra
Jobb híján most az a projekt, hogy Ákos első szülinapjáig visszaszerezzem a versenysúlyomat, ami Gyurika meglátása szerint mindig kevesebb az aktuálisnál. Gyurika egyébként annak idején (12 éve) bizonyította is az elméletét random szembe jövő Kodolányisok megkérdezésével (ti. szia, hány kiló a versenysúlyod? És az kevesebb a mostaninál?), akik természetesen totál hülyének nézték őt, pedig igaza volt, mint mindig, legfeljebb a kutatási módszerei voltak némileg rendhagyók.
A magam részéről versenysúlyomnak (definíció) az első
teherbe esés előtti, évekig tartott súlyomat nevezem, ami 58 kiló
(volt valaha), vertikálisan 168 centi vagyok hozzá.
Egyébként a helyzet nem reménytelen, nálam ennek már hagyománya
van, hogy a gyerek egyéves korára csontra visszafogyok, Borcsinál
is ez volt, csakhogy akkor sokkal motiváltabb voltam, mivel apát
kellett szereznem a lányomnak, nekem meg egy jó pasit, márpedig egy
szép/magát szépnek tartó nő sokkal jobb eséllyel indul a húspiacon,
gondoltam, és nem is csalódtam, mert hogy férjhez mentem már a
frissen visszanyert formámmal szerzett Péhez! Most viszont eléggé
boldog a házasságunk, a pasizás, mint motiváció nem játszik,
el kellett tehát gondolkoznom, hogy mit találjak ki helyette, mint
LD, aki mindig kinézett magának egy pasit a gimiben, hogy legyen
miért bejárnia, bár ez most nem jó példa, mert őt pont a pasi
motiválta, én meg most mondom, hogy engem nem, ami szégyen és
gyalázat, hogy a szoborszerűen szép testű férjem látványa nem
gerjeszt azonnali fogyókúrázásra, de egyrészt ez van, másrészt meg
tök rendes, mindig az mondja, hogy szép vagyok, ne sokkoljam magam.
(Egyébként nem tudom, észre vettétek-e, hogy milyen jól ellavírozok
a mondataimmal, és haladok is logikailag anélkül, hogy
számszerűsíteném az aktuális súlyomat, vagy utalást tennék a
BMI-mre.)
Eleinte motivációként megtette az is, hogy a tükörbe néztem, de már ez se hat, egyrészt mert a durva kitüremkedések, mint úszógumi, illetve kacsasegg eltűntek egy korábbi nekibuzdulás nyomán, másrészt meg megszoktam a látványt. Az is megfordult a fejemben, hogy azért fogyok majd le, hogy beleférjek a régi ruháimba, amiken véginézve hangos röhögésben törtem ki, muhaha, majd pont a Promod enyhén viseltes 2006. tavaszi kollekciója tart vissza, hogy esténként belecsapjak az arcomba fél doboz kandírozott diós Carte d'Ort, de a többi 36-38- as méretű, sajtófőnök minőségű ruhámról se tudok már semmi jót elmondani, ezzel az erővel a nagyanyám tiszta gyapjú kiskosztümjét is kivehetném a naftalinból, nem rég csináltatta, úgy ezerkilencszáznegyvenhétben. Úgyhogy végül abban maradtam magammal, hogy azért fogyok le, mert csak. Mert karcsún szebb vagyok.
És mivel nagyon ráérek, elméletet is gyártottam, hogy miért sikertelen a legtöbb fogyásra tett kísérlet. Azért, mert az egész abszurd. Olyan, mint Edit az Utas és holdvilágban, miután otthagyta őt a férje a vonaton, de még nem akart hazamenni, ezért Európában maradt, ahol azzal ütötte el az idejét, hogy spórolt. Ami eleve hülyeség, mert spórolni úgy kell, hogy az ember nem vesz semmit, ennyi. A spórolás nemcselekvés, ahogy a fogyókúra is: nemevés. Márpedig aki le akar fogyni, az tenni akar érte, cselekedni, mert az milyen demoralizáló már, hogy elhatározza magát szent esküvel, vesz egy nagy lélegzetet, aztán leteszi a két kezét az ölébe, és vár. Ezért bújnak a fogyókúrázók mindenféle szakirodalmat, elméleteket olvasnak és gyártanak, és álmukból felébresztve is nyomják, hogy update hányas az aszpikos rénszarvasfej felvágott, illetve hány kalória van a nutriafelsálban. Vadul követik Norbit, vagy akárkit, és összevásárolnak porított búzacsírától nullszázalékos joghurton át minden szart, csak hogy cselekedjenek az ügy érdekében. Pedig a helyzet az, hogy fogyni úgy kell, hogy az ember nem eszik. Ha annyira cselekedhetnéke van, akkor tornázzon, fusson, mozogjon. De ne egyen "fogyókúrásat", mert azzal nem ér el semmit. Oké, némi változtatásra szükség van ugyan a megszokott étrendhez képest, mert enni ugye kell, és jó, ha nem csülköt pékné módra, de nem kell hozzá semmi jól kidolgozott, és könyv formájában százezres példányszámban eladott elmélet, hanem megmondom mi kell: nem kell édességet enni, meg nem kell zsírosat enni, és nem kell jóllakásig enni, és nem kell naponta ötször enni, hanem elég lesz háromszor is. És akkor lefogy az ember. Uzsonna helyett meg lehet tornázni, oszt jónapot. Mondjuk az kellemetlen, hogy közben éhes vagyok, meg orálisan fixált, na ezért jó cigizni, viszont ezért hülyeség lenne visszaszokni, úgyhogy én végszükség esetén almát eszem, meg kávét iszom, meg sok-sok vizet, ami külön jó. Aztán majd július 9-e után jelzem, hogy mi újság.
Amúgy a Pé, végtelen rendességében és támogató hozzáállásával megkérdezte, hogy mivel tudna lelkesíteni, mi tudna jobban motiválni a fogyókúrára, mondtam, hogy egy mérleg, na, az sokat segítene.
És egyébként meg elmegy a picsába a gumicukorgyártó, amelyik ráírja a termék zacskójára, hogy nem tartalmaz zsírt (még jó!), hát az meg kit érdekel! Kalóriát ne tartalmazzon, és máris tiszteletteljesen magázni kezdem a bocifejre hajazó rákkeltő kaucsukot, pont mielőtt a számba helyezem, de addig nem.
