Így mulatunk mi
Az életünk egyre veszélyesebb, Ákos például megtanult helyet
változtatni, és bár nem túl hatékony még, mindenképpen látszik a
haladás, mármint az övé. A technikája elég rendhagyó, a két kéz,
két láb tempót alkalmazza, ami nedves közegben, pl. vízben a
pillangóúszásnak felel meg.
Egyelőre három dolog tudja rávenni, hogy fejvesztve alkalmazza is a
tudományát:
1. a piros papucsom,
2. a szőnyeg széle
3. a Borcsi kezében lévő könyv / játék.
Természetesen rágás, és pempővé csócsálás céljára kell
megkaparintani mindhármat, ezért mindhárom tabu, tilos. Viszont
nincs is annál viccesebb, amikor a szélsebesen közeledő Ákost
távolabb tesszük, erre mint aki rugóra jár, eszeveszett tempóban
újra nekilát a távolság leküzdésének a fent már ismertetett
mozgáskultúrával.
Azért biztos, ami biztos, a papucsomat már nem hagyom a közelében,
a szőnyeget pedig körülragasztottuk költöztetődoboz szalaggal.
A két gyerek meg előbb-utóbb úgyis össze kell, hogy hangolja a
játékát, úgyhogy a gyakorlás hetei jönnek most. Gondolom, ez
már nem lesz annyira vicces, tekintve, hogy Ákos egyelőre tényleg
csak orálisan képes a játékra, ami semmiképpen sem kompatibilis a
Borcsi mostani aktivitásával. Sebaj, majd megtanulják. A Pé persze
percenként frászt kap, szerinte minden koszos, apró, kemény, vagy
más miatt életveszélyes Ákosra nézve, ami lehet, hogy részben igaz
is, én mégis arra bazírozok, hogy
1. látom, hogy mit csinálnak, és végszükség esetén beavatkozom,
2. több gyerek is életben maradt már annak dacára, hogy van egy
idősebb testvére, hogy csak a saját példánkat említsem.
Posztunk további részének pedig Borcsi lesz a
főszereplője: ma volt a bölcsis farsang, jelmezbállal
egybekötve. Borcsi természetesen királylánynak Eperkének
öltözött, ez nem is volt kérdéses.
Idén minden rendben volt, a gondozónője azonnal felismerte, hogy
kiről van szó, nem úgy mint tavaly, amikor a helyettes a Harisnyás
Pippinek öltöztetett gyerekemről úgy adta át az infót a
délutánosnak, hogy valami harisnyás csirke.
Vittünk süteményt is, tegnap sütöttük családilag nagy lelkesen, én
mindenképpen valami szörnyűséget akartam, ami bejön az
egymétereseknek, és ettől semmi se tántoríthatott el, olyan is lett
a végeredmény.
Muffin alapon (muffintop levágva) meggy- (rózsaszín) és mandulaaromás (zöld) cukormáz, rajta gumicukor. Hát, az ízén felül volt egy (háromféle) állaga is, ami eléggé elütött a hétköznapitól, sőt a kellemestől is, viszont a látvány kiváltott némi ovációt a bölcsisek körében. Végül azt mondtam mindenkinek, hogy ez van, ez a süti illik Eperkéhez, amivel nem is lódítottam nagyot, bár mindenképpen improvizáció volt, mert otthon ezt nem gondoltam át, már megint ösztönből cselekedtem helyesen, amikor erre a borzalomra esett a választás.
A buli állítólag jól sikerült, táncoltak (ja, zenét is vittünk,
jó móka volt, reggel egyik kezemmel a szánkót húztam, amin Borcsi
utazott, a másik kezemben a partykellékek voltak kosárban, a
tökömön meg viharlámpás), nassoltak, buliztak, Borcsi pedig
bejelentette az igényét, hogy máskor is akar Eperke lenni, amit
ajánlok is neki, amennyit dolgoztam azzal az epresen szép
kalappal.
Egyébként mindez nem azt jelenti, hogy pályázom a legjobb anyuka és
legösszeszedettebb ember szerepkörre, tegnap például rendkívül
csalódott voltam, mert nem jött a pedikűrös, várakozás közben
be is aludtam a kanapén, hasamon az Anna Kareninával. Aztán
felhívtam a lányt, hátha egyeztethetnénk egy másik időpontot, de
nem vette föl a telefonját. Már éppen temettem a kapcsolatunkat,
amikor mégis visszahívott, és jelezte, hogy fel a fejjel, ma
viszont biztosan jönni fog, mert azt beszéltük meg. Úgyhogy ha
hülye is vagyok, legalább most már szép a lábam.
