Levágattam a hajam, elég brutál változás, hátközépig érő barnából lett tök rövid barna. Szép barna, nem festetek. Amúgy nagyon vagány, kb. három perc alatt szoktam meg és szerettem bele, bár a Pé azóta Pistinek hív.

A frizuráról ennél részletesebben nem tudok írni, levágta a fodrász, szerinte marha jól variálható, egy csomó módon fésülhető, én meg néztem a tükörben, tetszik, de úristen, mit fogok én ezzel csinálni? Úgy álltam ott, mint amikor először beléptem a facebook-ra (két éve), hú, van benne egy csomó lehetőség, csak nem tudom, mi, mert én ehhez nem értek. Ez azóta se változott, és hajfronton se vagyok túl képzett, nekem mindig hosszú, vagy félhosszú volt, amibe csattot meg gumit lehetett tenni, ebbe meg habot, vagy vaxot, mi az egyáltalán? Biztos próbálgatni kéne, na, akkor jöttem rá, hogy kíméletlenül számítógép függő vagyok, amikor elterveztem, hogy beszkennelem a fejem, és ott variálom majd a hajamat, ahelyett, hogy a tükör előtt, bár a függésemre már akkor is gyanakodtam, amikor a neten akartam megnézni arra a kérdésemre a választ, hogy vajon terhes vagyok-e (három és fél éve). Próbálgatnom kéne tehát a tükör előtt, csak nem most nem lehet, mert igazolványképet kell feltöltenem az egyetemnek, mert jelentkeztem, de csak holnap lesz hozzá együtt minden (ti. elem a fényképezőhöz) addig nem kéne elszúrni a frizurámat (Pistit), lehet, hogy soha nem lesz már ugyanilyen. 

Bár valószínűleg mégis. Közöltem a fodrásszal, hogy középhosszút szeretnék, mire mondta, hogy jó, de inkább rövidet. Mondom, oké, te vagy a szakember (bár előző nap a nővéremmel ötlötték ki a frizurát). Viszont nem vagyok hajlandó keményre fixálni meg szárítgatni, belövögetni, sőt azt se tudom garantálni, hogy havonta vissza tudok jönni. Bólintott, vágott, harminc centi alapból szevasz, majd a finommunka, aztán hadonászott fölötte kettőt a hajszárítóval, de semmi körkefés bohóckodás, csak az ujjaival turkálta, még egy kicsit csitt-csatt az ollóval, és kész is volt a frizura, gyönyörű.

Amúgy Ákombákom tisztára megsértődött rám, mert a fodrász okán a délelőttöt nélkülem, pusztán Apával, Nagyanyóval, Borcsival és egy unokatestvérével kellett túlélnie, és délután is aludtam vagy két órát összefüggően, amit szintén a Nagyanyó felügyelete alatt vészelt át nagy vidáman, az önző anyjának ma jutott eszébe kompenzálni mindenért, hát minek az ilyennek gyerek?

Előbb-utóbb ide is helyezek majd egy fotót, a fent említett feltételek teljesülése után.

• kalib | Címkék: én, fodrász, frizura

Az életünk továbbra is egy túlélőtúra, vannak ugye ezek a betegségek, most éppen a Pének arcüreg gyuladása, mikor kit ér el, már reflexből befordulok a patikába, ha előtte visz el az utam. Aztán jött ez a havazás, amin én nem szeretek sopánkodni, mert mikor essen a hó, ha nem télen, de most tényleg, ne rökönyödjünk már meg, ha télen téli időjárás van. Hanem viszont aki próbált már babakocsit hajtani térdig érő hóban, az sejti, hogy miért érzem ezt most mégis kihívásnak, avagy a kertváros visszavág. Mert itt aztán nincs elhányva a hó minden talpalatnyi területen, és néha úttalan utakon kell járni, a múltkor a rendőr javasolta a saját szájával, hogy menjek az úttesten a babakocsival, csókolom, és oda hogy jutok ki a félméteres hótorlaszon át?

A minap is történt, hogy a helyi ingatlanadónak lejárt a bevallási határideje, hát mikor tudom meg az ilyesmit, nyilván az utolsó nap. Mindegy, elkészítettem a bevallást, szorongtam egy sort, nehogy erre a lakásra is rámérjenek egy jólesőt, aztán elindultam a babakocsival a térdig érő hóban ide a szomszéd utcába, az önkormányzat ügyfélszolgálatára. Olyan húsz méteres sor állt az ajtó előtt, csupa nyugdíjas. A kedves nénik a sor végén felcsattantak, hogy nehogy már egy ekkora babával itt ácsorogjak a hóban, menjek csak előre. Hát jó, ők mondták. Előre is toltam a kocsit, ahol is a nyugdíjas bácsik felvették a sajtópofát, és hangos köszönésre, meg "bocsánatelnézést, utat, ha szabad, megengedik ugye!" kérésre jól felismerhetően a seggüket fordították nekem, gondoltam, ez nemet jelent. Sebaj, sietek, mert oda kell érnem Borcsiért a bölcsődébe, úgyhogy a fél méteres hóban úgy fél óra alatt szépen eltoltam a babakocsit az ügyfélszolgálatnál háromszor olyan távol eső postára, ahol soron kívül, bár 320 forintért feladhattam a bevallásomat. Jó biznisz volt.

Ma meg jöttünk haza a bölcsiből (két gyerek, babakocsi, számtalan vargabetű, mert a sok helyen még szűzhó könyörtelenül az utunkat állja), nagy nehezen hazaverekedjük magunkat, liftbe be, hatos gomb megnyom, ajtó csukódik, és ebben a pillanatban villany le, áram el, mi meg ugye bent a liftben. Na, ekkor kicsúszott a számon, hogy bassza meg a ló, Borcsika meg is kérdezte, hogy anya, miért bassza meg a ló? Mondom azért, mert beragadtunk a liftbe, és azt se látom, hogy melyik itt a vészcsengő, de ha meg is találnám, akkor se mennék vele sokra, mert nincs felügyelet, nincs bekötve sehova, talán ha hazajön a szomszéd néni, meghallja, és megment. Na, de akkor határtalan kreativitásomban elkezdtem feszegetni az ajtót és kinyitottam, majd komótosan kiszálltunk, még jó, hogy nem az ötödik és a hatodik emelet közt ért minket az áramszünet. Úgyhogy babakocsit lent hagytam a folyosón, Borcsit fellelkesítettem, hogy most akkor megnézzük, hogy milyen magas is a házunk, magamhoz öleltem Ákost, és felsétáltunk a hatodikra. Amúgy jártam már így, hogy nem működött a lift a vadiúj építésű házban, kizárólag terhesen, szülés előtt, illetve két gyerekkel esett meg ez velem. Aztán felértünk, csapmeleg vízben megmelegítettem Borcsi tejét, sajnálkoztam, hogy nem tudok ebédet főzni az uramnak, ilyenkor jön az különösen jól, hogy egyáltalán nincs gáz a lakásokban, és még a radiátorok is kihűlnek, a melegvízzel együtt. De azért a lényeget anélkül is sikerült megoldani: az alábbi képen látható, amint a telefon töltődik a laptopról, ebéd helyett szendvics készült, a kávé pedig a bambusz ételmelegítőn próbálja elérni a kívánatos hőfokot.
 

Végül pedig beadtuk a derekunkat, és elmentünk inkább szánkót venni. Az ötödik helyen sikerült is, esti mesénk ma ezt a kilátástalannak tűnő küzdelmet elevenítette meg még egyszer, mintegy traumafeldolgozásilag. A többi nem érdekes.  

• kalib | Címkék: nyaf, tél

Kitaláltam egy egészen objektív mérőt arra nézvést, hogy meddig kisbaba egy kisbaba, és mikortól nagybaba, vagy mi az összefoglaló nevük azoknak a csecsemőknek, akik már állni is tudnak, és egyáltalán nem olyan kis puhababa-szerűek. Ez egy eléggé 21. század kompatibilis mérce, a tárgyakkal van összefüggésben, manapság ugyanis ha egy nő teherbe esik, akkor először megveszi a kis zoknit meg a cuki rugdalózót, nem is beszélve az ötrészes ágyneműről*, satöbbi, szülés után meg megretten, hogy némá, egy csecsemő, erre nem számított. Természetesen magamról beszélek, mármint első gyerekesként, Ákosnál azért már nagyjából sejtettem, hogy mi jön a szülés után, kakil, meg bőg majd, ilyenek.

Tehát a mérce. Nálunk, mint gyakorló kisgyerekes családban, bár minden volt, a csecsemő érkezéséhez számos tárgyat kellett beújítani, úgy is, mint nagy babakocsi, bölcső, kiskád, pihenőszék, hordozó/autósülés, mózeskosár, kenguru, (Borcsi szerint degu), babaruhák. A gyerek pedig addig puhababa, amíg mindezekre szükség van. Örömmel, másrészről viszont fájó szívvel közlöm, hogy lassan kezdenek ezek a cuccok kikerülni a lakásból, vagyis kezdünk újra elférni, viszont Ákos puhababasága már erősen megkérdőjelezhető. A kiskádat az állvánnyal már rég kinőtte, tovább is passzoltuk. Már nem tudja kinyújtani a lábát a mózekosárban sem, de amíg nem tudom másban tárolni őt, amikor Borcsit összerakom a bölcsiben, addig kénytelenek vagyunk mégis használni. Az autósülésről már lelóg a lába, úgyhogy lassan azt is elpateroljuk otthonról, de ami a fő hír: kikerült a bölcső. Ákos nagyfiú, egy szobában alszik Borcsival, kiságyban.

Ami elég izgalmas, már egy éjszakát le is nyomtunk így. Nagyon rendes gyerek, az ébredései éppen azt a mintázatot mutatják, amit még a bölcsős, a szüleivel egy szobában alvós korában megszokhattunk, vagyis elviselhető, nem kell sokat rohangálni hozzá az éjszaka közepén, Borcsi pedig egyszer sem ébredt fel a nyekergésére. Igazából annyi változott, hogy kiderült, mégiscsak szeret hason aludni ez a gyerek, és ezt azóta tudjuk, amióta van helye, hogy megforduljon. Bár lehet, hogy nem is szeret, csak rugóra jár, ha letesszük hanyatt, amint elengedjük, már hasra is fordult. Valószínűleg ez történik most is, csak fordulás közben elalszik, lebukik a feje, és nincs ideje visszafordulni rendes alvós pózba. A másik változás pedig, hogy Borcsit így már nem a gyerekszobában törölgetjük fürdés után, hanem a nappaliban, a kanapén, és hogy neki is el tudjuk adni előrelépésként a változást, bevezettük, hogy mostantól van esti mese is, kettő, és ő választhat. Egyelőre nem él vissza vele, és nem kér Grimm összest, mint első, és Bartos Erika összest, mint második mese.

Amúgy meg a hozzátáplálás továbbra sem megy, ma tejpéppel próbálkoztam Ákosnál csőrös pohárból, ami úgy nézett ki, hogy beleszívott kettőt, majd elkezdett ordítani, nem sírt, csak ordított, és üvöltve rágcsálta a műanyag csőrt. Nem is én tartottam a szájához a készséget, hanem ő, fogta két kézzel, aztán valahogy kihudinizte magát az ölemből, le a kanapéra, és még ott is ordítva rágcsálta a csőrös poharat, én nem értem, mi vitte rá erre, semmiképpen sem az általános megfosztottság, hiszen egész nap rágcsálhat valami céltárgyat. Aztán kiskanállal próbálkoztam, belelapátoltam a szájába egy deci tejpépet, miközben nyitotta a száját, vagyis jelezte, hogy kéri, és ordított, bá, bá, bá, hogy mégsem. Na, most akkor ezt hogy is kell értelmeznem? Olyan furcsák néha a gyerekek.

*az egyik legnagyobb fasság (sic!), az egészből csak a takaróra van szükség, a többi progeszteronmérgezéses anya hülyítés, a rácsvédő pl. pont arra jó, hogy a gyerek ne lásson ki a kiságyból, a baldachin röhejes, a párnára semmi szükség, úgyis naponta lehányja a gyerek, és pelenkát használ helyette, az ötödik összetevőt meg asse tudom, miaz, de biztos nagyon fontos.

• kalib | Címkék: ákos, alvás, táplálás

(egy röpke pillanatra :)

- Borcsi, kérsz mézet a teádba?
- Köszönöm, nem kérek. Most Ákost ápolom.

Egyébként rájöttem, hogy Ákos baja, amitől annyira szörnyen betegnek érzi magát három napja, felváltva kókadozik és sír: nátha. Csak a normál egyenlethez ugyebár hozzájön még az y (kromoszóma), amitől a nátha elvileg halálos betegséggé válik, fusson, ki merre lát, vagy maradjon, és mélyen érezzen együtt, valamint ápolja őt alázattal, és tűrje a rámért megpróbáltatásokat, meg a fülsértő visítást minden orrszíváskor és orrtörléskor.)

• kalib | Címkék: borcsi, borcsiduma

És akkor jött a kilencedik nap az éjszakai szopásról való leszoktatás projektben, amikor is minden borult, szegény Ákos, hát persze, hogy elkapta Borcsitól ezt az izét, ami a dokinő szerint egy kevéssé agresszív vírus, de már így is három napja tart, hogy elöntötte a takony, és lázas, köhög, levert, meg sír, Ákos sír, na erre varrjunk matricát. Borcsi viszont már jobban van, láztalan, vidám, csak köhög és taknyolódik, de nem volt ez mindig így:

Az éjszakáink azóta esetlegesek, van, hogy meg se tartjuk, vagy minek nevezzem azt, amikor fél órát alszunk, fél órát szoptatok, aztán alszunk, taknyot szívunk, alszunk, hányást törlünk, alszunk, rémálmodó gyereket nyugtatunk / tüzes homlokot borogatunk, alszunk, szoptatok / lázat csillapítunk, ringatunk, vígasztalunk, felébred Borcsi, vége az éjszakának, király.

És persze a Pé is elkapta a vírust a gyerekektől, és zümmög, hogy soha ennyit nem betegeskedett, mint amióta családja van. Nyilván, mert eddig felnőttek közt forgott, és felnőtt ugyebár volt, az ő vírusaikra már termelt ellenanyagot a szervezete. Bölcsődés és ovis viszont nem volt soha, így ezekkel a vírusokkal szemben védtelen szegény*.

Különben meg nekem is van húgyúti feltőzésem, a népnyelv szerint: felfázás, kaptam rá antibiotikumot, legalább Ákos nem fog bakteriálisan felülfertőződni, ha továbbra is ilyen szorgalmasan szopik, éjszaka úgy óránként, például.

Január, február, itt a nyár, hogy valami bíztatót is mondjak. Vagy: láttam már rókát, akit Nyau tett csúffá - ez a szólás is pont ennyire releváns most kábé.

Még jó, hogy minden ellen beoltattuk magunkat.

* olvastam tudományos ismeretterjesztő zanzában, hogy azok, akik gyerekkorukban sok fertőzést elkaptak, azok felnőttként sokkal kevesebb gyulladásos betegséggel kell, hogy szembenézzenek. Ebből azt hozták ki, hogy nem olyan jó dolog a védőoltás. De szerintem inkább az lehet az igazság, hogy aki gyerekkorában sok fertőző betegségen átesett, és mégis életben maradt, annak olyan stramm szervezete van, hogy nincs betegség, ami megtámadja, és kalapáccsal kell majd agyonütni százötven éves korában.

• kalib | Címkék: betegség

Nehezített pályán nyomjuk mostanában, vagy mondhatnám úgy is, a helyzet fokozódik. Folyik ugyebár még mindig Ákos leszoktatása az éjszakai szopásokról, több-kevesebb sikerről be is számolok a linkelt poszt kommentjeiben (suttyomban dokumentálok), úgyhogy mostanában eléggé kiszámíthatatlanok az éjszakák. A legutóbbi 24 óra pl. úgy nézett ki, hogy az éjszaka első felében Ákos ébredt félóránként, a második felében meg Borcsi lázasodott be, úgyhogy őt ápoltuk. A nappal ehhez képest éppen fordítva zajlott: délelőtt Ákos aludt, délután meg Borcsi, de azért nagy kegyesen beiktattak pár perc fedést is, amikor mind a kettő.

Aztán, hogy nehogy zombiként is le tudjam nyomni a napot két gyerekkel, Ákos új tudománnyal állt elő: felhagyott a krumpliszsák üzemmóddal, helyette olyan teknősbéka-féle lett, kúszik-mászik, halad. Többnyire hátrafelé, meg körbe-körbe, a lényeg, hogy az ágyra már nem okos dolog föltenni, így a padlón van. Viszont két-három méteres körzetben semmi sincs tőle biztonságban, vagy fordítva, példa: a Magyar Narancsomnak két lapja húzta a rövidebbet nyál általi szétázás formájában, ugyanakkor nincsenek kétségeim, hogy ha lenyelné mondjuk a fröccsöntött Kukát (Morgót, Vidort...), amit Borcsi hagyott szanaszét elérhető távolságban, akkor nem Ákos kerülne ki győztesen a harcból. Úgyhogy most tanítgatom Borcsit, hogy hogyan kéne viselkedni, milyen új szokásokat kéne fölvennie: először is ne lépjen már rá az öccsére, akkor se, ha a földön van, és ne is hagyjon szét semmi apró, vagy sérülékeny dolgot. Én meg folyton terepet rendezek éppen emiatt, de hát tőlem se lehet elvárni, hogy egyik pillanatról a másikra tökéletesen teljesítsek 16 órában, úgyhogy pihenésképpen gyakran landol szegény Ákos a kiságyban. Még szerencse, hogy nem érzi méltatlannak. Sőt:

Borcsi meg ugye lázas, csúnyán köhög, dagadtak a mandulái, és állítólag a karja is fáj, de lehet, hogy azt csak a Habcsók póni miatt mondja. Valószínűleg influenzás, még jó, hogy beoltattuk H1N1, meg a szezonális ellen is. Úgyhogy most itthon van, és olvas:

Ezen kívül van ez a hozzátáplálás dolog Ákosnak, nem leszek vele népszerű, de marhára utálom az egészet. Nagy erőkkel, és százmillió edény felhasználásával, úgy is, mint kisfazék, üvegtál, botmixer, teaszűrő, kis merőkanál, kistál, kiskanál, és a többi, főzök neki sütőtököt, aminek a fele eleve kárba vész, persze a ruháján köt ki, mert Ákombákom minden falat után tövig bekapja két ujját, nyilván, hiszen a kajálás az szopás, egyértelmű, aztán rákeni a rugdalózójára, meg a pihenőszékre a szájáról, mert teljes testtel kifordulva meg kell nézni, hogy mit művel Szent Borbála Félisten Nővére a háta mögött, és amikor nagy nehezen belediktáltam két evőkanálnyi kaját, mármint Ákosba, majd megszoptattam, kikönyörgi magát hemperegni, és a hason kúszós póztól szép apránként kb. fél óra alatt kihányja az egész uzsonnát, amin legalább egy órát görcsöltem. Nem baj, lesz ebből még babos pacal bográcsban.

Mindemellett a Pé fogyókúrázik. Amúgy jól vagyunk, tényleg. (mert én majd csak áprilistól)

Egyébként így nézett ki Borcsi, amikor olyan ügyes volt, mint most Ákos, négykézláb.

• kalib | Címkék: ákos, betegség, borcsi, fejlődés, táplálás

Csúnya ügy ez a PPO botrány, ilyesmit nyilván csak akkor csinál egy cég, ha sejti, hogy simán megússza, bár nem tudom, miből gondolták, legfeljebb sejtem. Ennyi károsultból egy-kettőnek csak szemet szúr a jogtalanul leemelt összeg, aztán elindul a lavina.

Hát ez történt, elindult a lavina meg az, hogy kedd óta, vagyis négy napja hergelik egymást a károsultak, fórumoznak vadul, meg honlapot gyártanak, nehogy már lúzerek maradjanak. És különben is igazuk van, meg sokan vannak, egységben az erő, győzni fognak, nagyon helyesen. De nyalja már őket fülön a ló, a témában indított fórumok közül csak az Indexén több, mint négyezer hozzászólás van, több, mint ahány komment a legnépszerűbb kismamás blog leglátogatottabb posztjánál, pedig mindenki tudja, hogy a kismama mást se csinál egész nap, csak a neten lóg. Ezek  a PPO károsultak tényleg nem csinálnak semmi mást négy napja - pedig ők többségében biztos dolgozó emberek - mint fórumoznak, 2490 forint miatt. Ha én elbukok 2490 forintot, mert rosszul adtak vissza a boltban, vagy elterelték a figyelmemet, és ott felejtettem valahol a pénztárcámat (bár akkor nyilván több pénzem bánja), vagy bármi másért megrövidülök ennyi pénzzel, azt én tíz perc alatt verem ki a fejemből. Nem azért, mert egy krőzus vagyok, hanem mert van arányérzékem, és valahogy úgy érzem, hogy négy napot semmiképpen sem ér meg az életemből ez a pénz, nem hogy a kiesett munkaidőt. Sőt, inkább örülök, hogy ha már így hozzáfértek a bankkártyám adataihoz, akkor nem a teljes havi költségvetésemet húzták le.

Ha én munkáltató lennék, most rúgnám ki kérdezés nélkül az összes irodai alkalmazottamat, akinek valaha is köze volt a PPO-hoz, mert négy napja tutira nem termel, hanem 2490 forintot hajkurász. Na, ez a lúzerség.

(Természetesen ha valaki jóbarátom, vagy ismerősöm károsult, akkor nagyon együttérzek és együtt háborgok vele, és mindent visszavonok.)

(Természetesen ez itt egy vicc.)

• kalib | Címkék: ppo

Egy ideje figyelem: minden estére jut egy olyan hír, hogy kiraboltak egy lottózót / kisboltot, vagy más, hasonló kaliberű egységet. A delikvens besétál, előkapja a fegyverét, átveszi a bevételt, és szevasz, távozik. Tegnap este itt, a mi házunkban lévő lottózót találták meg éppen.

A helyszín biztosítása a következőképpen történt: a résnyire nyitott ajtó elé tettek egy széket, rá egy kézzel írt A4-es papírt, hogy a lottózó zárva, mert kirabolták, senki ne érjen semmihez, ez itten egy nyomozati helyszín. Ennyi. Gondoltam, Police feliratú szalag, vagy valami lesz legaláb, de nem, semmi. Ahogy pl. rendőrautót se láttam, viszont a helyi polgárőrség megérkezett egy autóval (az MTI szerint a rendőrség nagy erőkkel keresi a férfit. Gondolom, helyszínelni már nem jutott ember), és kulturáltan elállta a ház mélygarázsának a bejáratát. Végül is ez semmiféle fennakadást nem okoz reggel nyolckor, BKV sztrájk idején.

Belátom, hogy nem történt semmi, ami miatt egy komoly, filmbe illő helyszínelést kellett volna látnunk, végül is csak egy fegyveres rablás volt, minden estére jut egy.
Délutánra már a ház nyílászárós embere javítgatta a lottózó ajtaját, akitől megtudtam, hogy azért folyik a pára az összes teraszajtónkon, kivéve egyet, amit kicseréltettem, mert alighanem átvert a beruházó, és satnyább minőséget épített be az ígértnél. Csodálkoztam volna, ha nem.

(Egyébként részemről nem vagyok érdekelt, legszívesebben bezáratnám az összes lottózót és sóval hinteném be a hűlt helyüket, amennyi szerencsétlen, kilátástalan sorsú ember hordja oda a meggazdagodás reményében a pénzét, nagyobb átverés, mint a fogyórúrás porok.)

• kalib | Címkék: rablás, rendőrség

Projekt van megint, szegény kicsi Ákombákomot szoktatjuk le éppen az éjszaki szopásról. Az ok az, hogy őrült lendületet vett a mozgásfejlődése, lelkesen edz, hogy négykézlábra tudjon állni, onnan pedig már csak pár hét a feltérdelés, vagyis nem biztonságos többé a bölcső. Ezek után könnyen kikövetkeztethető a cél: hogy végigaludja az éjszakát, méghozzá a kiságyban, ami a gyerekszobában áll, és ahol Borcsi is alszik, akit nem kéne óránként fölébreszteni éjszaka. Egy kissé ugyanis elszemtelenedett a kiskrapek, minden reggel rácsodálkoztam, hogy te jó ég, már megint hízott ez a gyerek, nem is csoda, egész éjjel szopott. De legalább is óránként biztosan, amire pedig semmi szüksége nincs, nyolc kilós nagyfiúról beszélünk ugyanis, róla:

Tulajdonképpen semmi újdonságról nem tudok beszámolni ahhoz képest, mint amikor Borcsit szoktattam le az éjszakai ébredésről. Két éjszakán vagyunk túl, Ákos menetrend szerint fölébred, én meg nem cicit, hanem cumit dugok a szájába, és ha nagyon nyekereg, vagy sírva fakad rosszallásában, akkor magam mellé fektetem. Érdekes, olyankor rögtön megnyugszik, valószínűleg nem is éhes, csak jól esik neki az eredeti anyaszag. (Egyébként mind a két gyerekem anyaszaggal alszik, Ákos minden este megkapja az aznapi fölsőmet, amibe szépen belefúrja a fejét és elalszik, Borcsi meg vagy másfél éve rámutatott az egyik pizsifölsőmre, és véglegesítette, ő már az anyaghoz ragaszkodik, nem az odőrhöz, de a cucc neve továbbra is: anyaszag. Pontosabban: szivecskés anyaszag. Nélküle nincs alvás.)
Egyelőre nem olyan rossz a helyzet, vagyis semmivel sem rosszabb, mint a próbálkozásaink előtt. Sőt, a második éjjel már csak egyszer ébredt fel, igaz, akkor egy órig tartott visszaaltatni, de nem volt szívet tépő sírás, vagy más, hasonlóképpen demoralizáló körülmény.

A következő lépés az lesz, hogy ki se veszem Ákombákomot a bölcsőből, a végső cél pedig, hogy fel sem ébred, mert tudja, hogy semmi értelme, úgyse származik belőle semmi jó, akkor meg inkább alszik. Amikor pedig már üzembiztosan végigalussza az éjszakákat, akkor átpattintjuk őt a kiságyba Borcsihoz, nekünk pedig visszatérnek a Pével a boldog, kettesben, összebújva átaludt éjszakáink, ó be szép is lesz az.

• kalib | Címkék: ákos, alvás, táplálás

Régebben már megénekeltem, hogy Borcsi mennyire rám van csatlakozva tudatilag, ami annál is érdekesebb, mert amióta megszületett Ákos, gyakorlatilag megörökölte őt a Pé. Igyekszem jó anya lenni és ugyanannyit foglalkozni Borcsival, mint azelőtt, szerencsére egészséges ösztönű kisgyerek, nem is hagyja magát, de ki az aki reggel a tejet viszi neki és öltözteti? A Pé, mert én akkortájt Ákost vakarom ki az éjszakai pelenkából, és készülődöm, mert mostanában újra én viszem Borcsit a bölcsibe, legalább ezt már nem Apa csinálja. És este ki vacsoráztatja? Hát persze, hogy Apa, mert ő sokkal hatékonyabban tudja belévarázsolni a kaját. És ki fürdeti? Igen, igen, Apa, mert Apa sokkal viccesebben tud fogat mosni. És ki mond esti mesét? Hát persze, hogy Atyó! Ezért egyébként azt hiszem, hogy soha nem lehetek elég hálás a Pének, hogy a sajátjaként szereti Borcsit, és soha, egy pillanatra se merül föl az ellenkezője. Repes a szívem, amikor látom, hogy mekkora köztük a szerelem.

Ezek után elég érdekes, hogy Borcsi még megismer egyáltalán mindig rám van hangolódva, és nem az apjára, sőt jelzem, hogy gondolatot is tud olvasni. Borcsi ugye, zsenge korából kifolyólag egyedül a magyar nyelvet bírja társalgási szinten, gondolatolvasni viszont angolul is tud már, sztori.
Azt mondja a minap a Pé, hogy ha majd megkopaszodik (hát szerintem nem úgy néz ki, de ha ragaszkodik hozzá...), akkor úgy fog kinézni, mint azok a kopasz, szemüveges olasz pasik, milyen cool lesz már. Mondtam neki, hogy igen, igen, jó lesz, de nekem így is tetszik, majd megerősítésként Borcsihoz fordultam, és közöltem vele, hogy apád egy sármos pasi. Majd a kifejezésről beugrott a fejembe az a Flintstones rész, ahol charm school-ba mennek, milyen vicces volt, és a következő pillanatban Borcsi hangosan kimondta: tánciskola. A Pé csak nézett, hogy hogy jön ez ide, én meg a tisztán látás kedvéért elmondtam neki, hogy ezt nem Borcsi mondta, hanem én gondoltam.

Magyarul viszont bármikor képes sokkal összetettebb dolgokat is fogni, néha már nem is mondok inkább semmit, csak gondolom, mert akkor nem tiltakozik, hanem csinálja.
Hát így vagyunk mi mostanában.

• kalib | Címkék: borcsi, pé

Kicsi Ákombákom tegnap féléves lett, ezt is megértük, nahát, nahát. Egy csomó minden megváltozik, illetve már meg is változott szépen, folyamatosan. Ugrásszerűen viszont az történik, hogy most már nyomásként van rajtunk a hozzátáplálás, nem hobbiból kóstolgatunk, ha akarunk. Vagyis soha többet nem lesz már nekem tejszagú kisbabám, igazi kis incifinci puhababa. Hanem van helyette egy huncut mosolyú, ügyesedő, egyre több kunsztot bemutató, rikkantgató, anyját-apját, Borcsit, nagyszülőket, barátokat felismerő és széles vigyorral jutalmazó, okos kisbabám. Aki rutinosan fordul hasról hátra, mintha rugóra járna, még fürdéskor sem tud nyugton maradni, ezért az én széltől is óvott kisbabám rend szerint jó nagyokat kortyol a fürdetőzselés vízből, amibe előzőleg gondosan belepisilt, ami mindenképpen érdekes gusztusra vall. Az örökmozgása mellett az érdeklődése is lankadatlan, mindig kell valamit a kezébe adni, kivéve, ha úton vagyunk és amúgy is van látvány, különben méltatlankodik az unalomtól.

Paramétereket írtam a múltkor, 71 cm és 7,9 kg. Szép, formás kis hurkái vannak, én a legjobban a keze fölött lévőket szeretem, meg azokat, amiktől nem tudja összezárni a virslire hajazó ujjait, vicces. És ahogy a dundi emberek általában, ő is nagyokat tud rötyögni, például ha a nyelvemmel megcsiklandozom a talpát, vagy belefújok a nyakába. Vagy magasra emelem, vagy zötyögtetem, vagy bármiféle kisbabás játékot játszom vele. De persze a komolyság erényét is gyakorolja időnként:

Ami az alvását illeti, minden szépen megoldódott - nappal. Megszoptatom, leteszem, cumi a szájba, anyaszag az arcához, és alszik. Éjjel viszont legalább négyszer fölébred a kis Lütyő, és bőg, mert sejti, hogy akkor inkább megszoptatom, mint hogy felverje az egész családot. Gyanítom ugyanakkor, hogy ez a jó világ nem tart sokáig, mert amint négykézlábra áll, és nem lesz többé biztonságos a bölcső, a kiságyban fog aludni a gyerekszobában, Borcsival, oda viszont nem fogok rohangálni éjszakánként négyszer. Vagy igen, de ezt ő nem tudja. Minden esetre lesz egy pár álmatlan éjszakánk hamarosan. Kíváncsi vagyok, hogy ki adja föl előbb, ahogy arra is, hogy a két gyerek hogy szokik majd össze alvásilag. Remélem, simán.

Emlékeimben úgy él ez a féléves kor, mint egy választóvonal. Borcsi éppen féléves volt, amikor ebbe a lakásba költöztünk, mert úgy gondoltam, hogy már egyedül is meg tudom oldani az életünket. Valójában csak az bátorított föl ennyire, hogy nem bőgött lépten-nyomon mindenért, vagy ha igen, akkor meg tudtam vígasztalni. Ezért ez az időszak úgy él bennem, mint amikor minden könnyebbé válik. Ákossal viszont biztos nem lesz egyszerűbb, mert ő ugye alapból nem sírós baba, viszont ahogy elkezd kúszni-mászni, veszélyessé válik az élete, vannak még emlékeim. Még ha nem is lesz egy kis kamikáze, akkor is elég érdekes lesz újra levattázni a lakásban az éleket, hogy oda ne csattanjon a feje, meg minden nap százszor felmosni, hogy ne egyen kavicsot, sarat, meg faleveleket. És ha ezzel meg is vagyok, akkor elkezdhetném mosogatni Borcsi összes játékát, mert eléri őket, és legalább tisztát nyalogasson, és ha mondjuk ezt fel is adom, mert lehetetlennek nyilvánítom, elkezdődik a szélmalom harc az apró tárgyak, játékdarabkák ellen, mert ugyebár azok fulladást is okozhatnak. Az elérhető elektronikáról és kábelekről már nem is beszélek, segítség, segítség.

Asszem, kap inkább egy járókát, ossza be a rendelkezésre álló teret. Sok jó ember kis helyen is elfér, hát még egy!

• kalib | Címkék: ákos, hóforduló

Ha az életminőségem, beleszámítva a gyerekeim göndör kacagását, és az itthon ülős estéket / napokat is, tizes skálán szubjektíve olyan 7-es volt eddig, ma legalább 8 és félre ugrott azáltal, hogy leszereltem az összes gyerekzárat, mindenhonnan. Valószínűleg ugyanis én voltam az egyetlen, akit ezek bármiben is akadályoztak. Megígértem tehát, hogy nem fogom kirángatni a ruhákat a szekrényekből és hegyekbe hordani, valamint nem fogok könyékig turkálni a szemetesben, így megengedtem magamnak, hogy lecsavarozzam mind.

Egyébként a Pé nagyon cseles volt ám felszereléskor, dupla védelmet épített be: az egyik a hagyományos funkció, ami a gyerekkezeknek nem hagyja, hogy kinyíljon az ajtó (bár Borcsi totál érdektelen ez irányban), a másik pedig az anyakezeknek nehezíti meg a lecsavarozást, minthogy felszereléskor jó sok féle fejű csavart használt. Még jó, hogy van szerszámosládám, mint a néhai szinglivilágból ránk maradt csökevény.

Valószínűleg el fog tartani egy darabig, amíg megszokom, hogy egy kézzel is ki tudom nyitni az ajtókat és a fiókokat, de itt vakuljon meg a lovam, ha én mégegyszer beengedek a lakásba egy ilyen szerkezetet. Ákost meg majd valahogy szellemi úton fogom rávezetni, hogy nem helyes kipakolni a szekrényekből, még van időm kidolgozni a módszert.

• kalib | Címkék: énénén

Ákos étvágyával kapcsolatban pedig azt szeretném megosztani, hogy ma délután bevágott egy fél répát, majd mintha mi se történt volna, szopott egy hagyományos adagot. Ez volt a negyedik próbálkozás emberkajával, az almát nem szerette, íme:

Ugye mondtam.

Tudom ám, hogy fokozatosan, kanálról kanálra kellene emelni az adagot, de most mit csináltam volna, amikor követelte a következő falatot, nyelte, cuppogott, még a karját is ernyedten tartotta maga mellett, hogy hozzáférjek a szájához, pedig mostanában cseleznem kell, ha arrafelé akarok valamit.
A sikeren felbuzdulva három nap múlva bekeményítek, és krumplit is teszek a főzelékébe.

• kalib | Címkék: ákos, táplálás

Az a hír járja mifelénk, hogy a h.ujjú apukának (illetve az aktuális hozzátartozójának) kisbabája született. A neve: Turmix, a haja kék és rózsaszín. A forrásunk: Borcsi.

Egyelőre nem vagyunk róla száz százalékig meggyőződve, hogy a hír igaz, de ha valaki tud valamit, kommentelje ide.

• kalib |

Gyerekruha témakörben meg azt figyeltem meg, hogy mire a kölök eléri a ruhán jelzett méretet centiben, addira pont upgrade-elhetem a ruhatárát, példát is mondok, hogy érthető legyen: mire 56 centi hosszú lesz a gyerek, már a következő méretű, 62-es ruhákat kell ráadni, mert az előzőbe nem fér bele. (Olyan példát hoztam, amiből dologozatunk tárgya nem ismerhet magára, mert Ákos kb. három napig hordott 56-os ruhákat, majd kinőtte.)

A fent felállított szabályszerűség hamarosan kisebb fajta összeomlást fog eredményezni, tekintve, hogy jó rokonaink szépen felöltöztették Ákost, karácsonyra sok szép 74-es méretű ruhát kapott, ami akkor még tök jó ötletnek tűnt. Viszont ma voltuk hathónapos státuszon a dokinál, erre kiderült, hogy a gyerek 71 centi (és 7,9 kg). Úgyhogy még egy hónap haladékunk van talán.

Basszus, Borcsi egyévesen még 74-es ruhákat hordott, Buni meg, akitől örököljük a fiúruhákat, kb. másfél évesen nőtte ki őket, vagyis nulla darab rugdalózója volt ebben a korban, érthető módon.
Most mit adok a fiamra? Szégyenszemre vásárolni fogok neki?

Aranyszínű kisbabám

• kalib | Címkék: ákos, babaruha